Sweater Weather

Szörnyű hibát vétettem, most már tudom... Hisztizni a jó idő miatt...?! Mégis mit gondoltam??

Hideg van. Eső van. Szél van. Igazi jó svédországi idő van. Sőt ha ez még nem lenne elég, a napok is rövidülnek, de valami hihetetlen sebességgel. Ma már negyed 8-kor sötét volt este... De még mindig van olyan, hogy reggel zuhog az eső, sötét van meg hideg, délben meg már hét ágra süt a nap és egy pulcsi is elég. Most akkor döntse már el!

(Reggel)

(Délután)

Amúgy letelt az első hónap. Még mindig folyamatosan a hibákat keresek, egyenlőre hiába. Ezek az emberek mindent ésszerűen csinálnak!! Hogyan...?! Mindegy, nem adom fel, csak lesz valami... :) Csajszik még mindig nagyon cukik. Kivéve ha nem éhesek, szomjasak, fáradtak vagy unottak. Például ilyenek:

Vagy, amikor kajáltatás közbeni szórakoztatás részeként megmutattam nekik a Boy oh boy című számot. Kicsit furán néztek rám:

Pénteken elmentünk egy beltéri játszótérre (olyan lehet, mint az Eleven park) a Leos Lekland-ba. Egészen jól éreztem magam még én is, ahhoz képest, hogy nem nekem volt kitalálva... Ők meg aztán pláne.

A szombat reggelt megint egyedül nyomtam, a szülők csak 10 után csatlakoztak, majd nemsoká elindultunk Göteborg-ba. Kérdezték, szeretnék-e jönni én meg szerettem volna. Végre láttam igazi svéd IKEA-t!!

(Meg a göteborgi vidámparkot is, az útról)

Sajnos úgy tűnik az őszi svéd tanfolyamokról már lekéstem, úgyhogy csak januárban kezdhetek neki a rendes tanulásnak... Azért persze folyamatosan tanulom az új szavakat, kifejezéseket, amiket a mindennapokban hallok meg látok. Rengeteg arab is van köztük, mivel hostanyu a csajszikhoz legtöbbször arabul beszél, így több értelme van annak, hogy az utasításokat én is így mondjam. A svéd szavak viszont néha eléggé összezavarnak. Jönnek olyanok, mint a mjölk (tej), upp (fel), lunch (ebéd), vatten (víz) és a tack (köszi) és ezek teljesen abba a hitbe ringatnak, hogy "dejó, minden hasonlít az angolhoz! Júhéé, mindent megértek!!" És akkor ütnek be az olyanok, mint a citron, ananas meg a müsli, amiknek sokkal több közük van a magyarhoz... Csoda, hogy össze vagyok zavarodva?! Azt még nem tudok, hogy az 'igen'-t (megint) meg a 'kaka'(süti)-t hova soroljam... :D :D

Älskar dig

Lassan letelik az első hónapom, egyenlőre maradok. 

Egyre jobban érzem magam itt, a csajszik még mindig aranyosak (többnyire), a szülőkkel is egyre többet beszélgetünk. A minap is vagy 2 órát ültünk este a teraszon, kölykök nélkül, borozgatva meg dumcsizva. Ilyet eddig hostszülőkkel még nem csináltam... Sőt, elképzelni se tudtam volna. Okosak, viccesek, nagyvilágiak. Bírom őket na. Meg azt is jó hallani, hogy anyuka hányszor mondja még mindig, hogy milyen jó, hogy itt vagyok és mennyivel jobb minden mint az előző au pairrel volt... Csajszik meg hát... Már kérés nélküli puszit is kaptam, meg egy "älskar dig"-t (szeretlek) is. Mindkettőt Natashától, aki állítólag távolságtartóbb... Ennyi.

(Bogci főzőtt... Nem lett rossz...)

Még mindig határozottan teljes mellszélességgel kiállok az állításom mellett, hogy a svédek közel sem olyan jók angolból, mint ahogy azt mindenki mondta nekem. Az egyetlen svéd akivel lehet normálisan beszélni az az óvónéni, a többiek mind megbuktak. Sajnálom. A nagyszülők, a baráti kör, a buszsofőr, mind csak éppen annyira makognak, hogy meg lehet érteni. Kénytelen leszek megtanulni svédül... Francba...

Viszont jó dolgokat is fel-fel fedezek. Például itt van a sima boltban alkohol (Thank God...) nem úgy mint Amerikában. Sőt cigit is lehet kapni a pénztárnál, mint régen otthon (bár ez utóbbi engem nem érint). Csak mondom... A tévében futó amerikai sorozatokat csak feliratozzák (így nem rontják el úgy őket, mint a magyar szinkronnal), a zebránál pedig megállnak a kocsik (viszont gyorshajtás az van bőven). Kerítés csak szépítői célzattal van, nem pedig távol tartásival. Mindenki szép, mindenki szőke. Akinek eddig mondtam, hogy Budapest, az mind tudta, hol van meg mennyire szép. Mindenki rendben tartja a kertjét, minden második kertben látom ezeket a creepy automata fűnyírókat, amiktől még most is frászt kapok néha... Mindenki kedves, előzékeny és mindenki köszön. A minap megvolt az első buszozásom, és az egyik pasas, amikor leszállt elköszönt az összes utastól...

És jelentem, van rossz idő is! Néha... Reggel...

A pinch of consistency...

Eddig abban a hitben éltem, hogy csak az ostoba és/vagy hozzá nem értő szülők vesznek magukhoz au pairt. Úgy tűnik, (lekopogom) tévedtem... Attól függetlenül, hogy mint emberek is szimpatikusak ezek a szülők, néha meglepően jól kezelnek helyzeteket. Angliában csak nem értek rá vagy nem volt energiájuk a gyerekneveléssel foglalkozni, az amerikaiak csak simán hülyék voltak, de ezek... Szeretettel, figyelemmel és egy csipetnyi következetességgel nagy dolgokat el tudnak érni. Kábé úgy, ahogy én is tenném. Ilyet viszonylag ritkán lát az ember... Pláne au pair...

Valószínűleg ennek a következetességnek az eredménye az, hogy hiába ikrek és nem diagnosztizált hiperaktívak, ettől függetlenül kezelhetőek. Vagyis, életben tudom tartani őket... :)

Az egyetlen nagyon irritáló dolog velük kapcsolatban az, hogy ha az egyik kap valamit (akár egy zsepit), az egyből a másiknak is kell... Viszont sikerült ellenük fordítanom ezt! Ha az egyik nem akar megcsinálni valamit (pl felvenni a cipőt), akkor a másikkal megcsináltatom és utána simán megy az elsővel is... Háhá! Én győzök!! HÁHÁHÁHÁÁÁÁ!

Finally...

Végre valahára úgy érzem, mintha tényleg Svédországban lennék. Eddig is svédül beszéltek körülöttem, meg az emberek 90%-a szőke, de ennyi nekem nem volt elég. Esőt akartam! És megkaptam!

Nem értem az embereknek mi baja van az esővel. Jó illatú, nem tart örökké és utána minden gyönyörű zöld. Mindig is szerettem. Erre meg mióta itt vagyok, szinte folyamatosan sütött a nap, fel voltam háborodva... :) Persze azért rossz, mert ha esik, akkor inkább nem megyünk az udvarra, és az nehéz két hiperaktív gyerekkel... De nem Svédországban!! Amikor elmentem a kölykökért az oviba, már úgy esett az eső, hogy  alig lehetett átlátni rajta és már csorgott le az utcán. Erre az összes gyerek simán kint játszik az udvaron, mint máskor... Persze jól fel vannak készülve, vízálló csizma, naci meg kabát mindenkin volt... Kicsit leesett az állam...

 Az egész egy napig tartott, ma már megint jó idő volt, a hét kövi részére pedig 20-25 fokot ígérnek... Nyehh

A másik dolog, ami kikészít idegileg, hogy minden elektronikus eszközöm azt gondolja, hogy csak azért, mert most éppen Svédországban vagyok, az egyből azt is jelenti, hogy tudok is svédül... Az összes reklám, a youtube, a Samsung Play, minden svédül jön be!! Kikészülök!!

És képes még megkérdezni, hogy:  "ez az oldal svédül van, lefordítsuk magyarra?"

NE! Töltsd be simán magyarul! Ahogy egy hónapja tetted!!

Tack så mycket

Akármilyen jól alakulnak itt a dolgaim, a pesszimizmusomat nem tudom félretenni... Túl sokszor gondoltam én már dolgokról, hogy "ejj de jó lesz ez", aztán pillanatok alatt kiderült, hogy nagyon meg fogom szívni. Emlékezzünk csak vissza az USA blogomra, azon belül is a "Love me, love me.." vagy a "Happy" című bejegyzésekre...! Pedig, itt még nem csalódtam, de gyanakodni azért szabad, nem?

Hostanyám még mindig nagyon aranyos, folyamatosan kérdez, hogy kell-e valami, meg, hogy hogy érzem magam, stb... Közben meg folyton bocsánatot kér, hogy nincs ideje eleget beszélgetni velem... Így is 2X annyit törődik velem, mint az amerikai vagy az angliai család (nem mintha egy napon lehetne említeni azt a kettőt...).

Csajszik is jófejek, sok a meló velük, de meghálálják bőven. Szerencsére otthon, az uncsihúgokkal gyúrtam eleget a nehéz helyzetekre... :) Köszi csajok! Most már játszóterezni is voltunk együtt, imádták. Nagyon-nagyon-nagyon bírom bennük, hogy amikor főzök nekik legalább megkóstolják, mielőtt eldöntik, hogy ízlik vagy sem... Eddig mindig az előbbi történt szerencsére. Kétszer főztem nekik, egyszer bolognait egyszer pedig halat és úgy falták fel, mint akik sosem ettek. Sőt még a nagymama is megdicsérte!

A város is gyönyörű! Mondjuk nem egy New York, de megteszi... A belvárosban ma voltam először és hát nem rossz... A Viskan folyó szeli ketté és varázsolja gyönyörűvé. Az idő még mindig csodás, simán rövidnacis idő lenne. Már ha hoztam volna magammal rövidnacit... -_-"

 (Pinokkió jelenlétének miértje még vitatott)

(Törzshelyem...) 

Voltam futni, már kétszer is, benn az erdőben és nem tudom miért, valószínűleg a sok oxigén miatt 3 perccel gyorsabban futom a kilométert... Pedig azért van benne egy-két fincsi emelkedő, a Runtastic szerint 78 méteres a szintváltozás. Ennyire csúnya helyen kell futnom:

És már a hivatásomat is gyakoroltam, tegnap este, amikor anyuka úgy jött haza, hogy tiszta rosszul volt a nyakfájása miatt. Én meg voltam olyan rendes, hogy felajánlottam, hogy megmasszírozom. Oda meg vissza volt a gyönyörűségtől (én meg a pluszpénztől), azt mondta, nagyon jól esett neki, és, hogy fél, hogy mi lesz, amikor a szomszédok ezt megtudják... :) Meg egy csomó mindenről beszélgettünk közben, családról, életútról, stb. Többek között arról is, hogy "Mennyire nagy segítség neki, hogy itt vagyok. Hogy full bizalommal hagy minket itthon minden reggel, mert látja rajtam, hogy mennyire kedves és megbízható vagyok és, hogy a csajszik mennyire szeretnek máris. Hogy neki milyen jó, hogy egyáltalán nem kell aggódnia az itthoni dolgokkal kapcsolatban. És meg is köszönte jópárszor..." Azóta kész vagyok idegileg... Nem viselem jól, amikor az arcomba fényeznek.... :)

"You've survived!"

Már egy hete itt vagyok! A napok egyre gyorsabban haladnak, a teendők pedig egyre egyszerűbbek és automatikusabbak lesznek. Kezdek beilleszkedni. Házon kívüli barátom még nincs, de a csajszikat már nagyjából értem, sőt, a nagymama is odavan értem. A várost is kezdem felfedezni.

Péntek óta egyedül csinálom a reggeli műszakot. Felkeltés, mosdatás, öltöztetés, etetés, bölcsibe elvivés. Először azt gondoltam, szörnyen nehéz lesz két gyerekkel egyszerre mindent, de ők jól hozzá vannak szoktatva ehhez, szóval egyáltalán nincs már gond vele. Persze ha az egyiknek adok valamit, pont akkor és pont ugyanolyan a másiknak is kell... De ezt már megszoktam uncsihugiknál... :) Ettől függetlenül simán imádhatóak.

Péntek délután hirtelen megjelent a nagymama, hogy ő most elviszi őket magához, majd előkerült apuka is, akivel most találkoztam először, mert 1 másik városban dolgozik. Egyik dolog követte a másikat és végül a nagyiéknál vacsoráztunk. Segítettem egy kicsit a főzésben meg a feltakarításban (ezzel kivívtam a nagymama szimpátiáját), aztán sok-sok idő telt el amíg nem történt semmi... Mindenki el volt foglalva a maga dolgával meg a kölykökkel, én meg csak ültem csöndben és bólogattam okosan, amíg ők boldogan fecserésztek farsziul... (Iránból jöttek) Aztán kiderült, hogy van wifi... Az boldog pillanat volt...

Később anyuka is megérkezett a munkából, aztán sok-sok időre rá, mikor már a csajszik aludtak, elindultunk haza. Még a házból se léptünk ki, amikor hostapu a kezembe nyomta a kocsijának a kulcsát és mondta, hogy "Én megyek anyuval, te hozd haza a másik kocsit!" Én meg pislogtam nagyokat, hogy ööö izé... És ezelőtt 5 órával találkoztunk először!! Gondolom, valamiféle próba lehetett, hogy: "ha így, meglepve, sötétben hazahozza a kocsit, akkor bármikor" Hát sikerült. Hazaértünk. Mikor kiszálltam, csak annyit mondott: "You've survived!" Bumm pluszpont!

Hétvégén pedig felfedeztem az erdőt. Mikor hostanyunak említettem, azt kérdezte: "melyiket?" Jah igen, merthogy itt mindenhol erdő van. Mentem vagy másfél órát, mivel addigra az új vízálló csizma feltörte a lábamat, és a hegyen felértem egy olyan pontra, ahonnan kilátva minden irányban csak erdő volt. Simán megérte!