First impressions

Mivel már annyira régóta Svédországban élek, idejét érzem egy véleménynyilvánításnak. Íme:

Az első az időjárás. Amiről mindenki beszélt, amikor megemlítettem a terveimet... Na akkor most mindenki jól kopjon le! Mióta itt vagyok, folyamatosan süt a nap és meleg van! Egy esőcseppet se láttam még! Ti, akik miatt a sok meleg ruhát és nulla ujjatlant hoztam ide, szégyelljétek össze magatokat!

Második a hal. Na az tényleg igaz. Reggel, délben, este. De nagyon fincsi.

Harmadik a nyelv: ÚRISTEN EGY SZÓT SE ÉRTEK!! Semmi pánik....
+ mindenhonnan azt hallom, hogy ejj milyen jól beszél mindenki Svédországban angolul, hááát... Maradjunk annyiban, hogy ha lassan mondom, megértik...(Legalábbis akikkel eddig találkoztam...)

Ennyit az általánosságról, most pedig az au pair életről. Már most szerelmes vagyok az én kiscsajaimba! A nő előre felkészített, hogy az egyikőjük, Natasha nagyon nehezen barátkozó típus, az előző lánynak egy hónapig a közelébe se ment, úgyhogy ne aggódjak, ha ez lesz, nem az én hibám. Hát nekem az 3. közös percünkben fogta a kezemet... Két óra múlva pedig már a puszi, az ölelés és a "Bogíííí" is megvolt... Varázsdada volnék?! Anyuka csak nézett...

Izabella könnyebb eset, bár néha elkezd iszonyatosan vonyítani, amit nem nagyon tudok még kikapcsolni. Viszont ízlik neki a krumplipürém, úgyhogy a barátom. :)

(Haha, véletlen kicsit selfie lett belőle...)

Egyébként eléggé vicces a közöttünk lévő kommunikáció, mivel ők angolul nem tudnak, én meg ugye svédül... Azért egy-két utasítást elmakogok svédül, azon kívül folyamatosan magyarázok angolul (mivel anyuka azt mondta nyugodtan), aztán vagy megértik, vagy csak az nyugtatja meg őket, hogy beszélek hozzájuk, azt nem tudom...
Ma már egyedül hoztam el őket a bölcsiből, főztem nekik, holnap pedig anyuka korán elmegy, úgyhogy egyedül nyomom a reggeli műszakot. Érdekes lesz az tuti... Hajrá!

Hej då!

Eljött a nap. Könnyes búcsút veszek megint. Az utolsó napon mindig megkérdőjelezem, hogy miért is csinálom ezt újra és újra magammal. Most sem emlékszem....

Na mind1, azért felkészültem, amennyire fel lehet. Megnéztem a Welcome to Sweden c. Amy Poehler sorozat majdnem egész évadját, és nagyon tetszett, jókat kacarásztam rajta, kíváncsi vagyok mennyire igazak a benne említett dolgok. Aztán a nyár folyamán többször is edzettem uncsihugikkal, akik korban nem nagyon különböznek a leendő gyerkőceimtől. Íme a bizonyíték:

Ennyi egyenlőre, néhány órán belül már ott leszek. No panicking! Aki tudja, hogy kell, imádkozzon, hogy ne robbanjon fel a repülőm! Köszi!

The show must go on...

Indulok tovább. Az elmúlt néhány hónapot itthon töltöttem. Nem csalódtam, jó volt, szép volt, de még nem láttam eleget. A célállomás ezúttal Svédország. 

Már februárban, mikor megérkeztem amcsiból, már akkor tudtam, hogy menni akarok tovább. Azóta dolgoztam, tanultam svédül, barátkoztam, családoztam és most pedig egy hét múlva repülök. "Miért Svédország?" Miért ne? Az igazság az, hogy ehhez szűkült le a kör. Tudtam, hogy Európa kell, tudtam, hogy északra, hidegebbre, szimpi emberek közé és hogy új nyelvet akarok tanulni. Ezen a ponton maradt benn svéden kívül talán még Dánia meg Norvégia. (Mivel egy csomó ismerősöm már hollandban van, az nem lett volna annyira menő... :D) Aztán svédhez találtam tanfolyamot. Nagyjából ennyi. 

Au pair leszek megint, az már eddig is bejött, úgy ahogy. Most, hogy volt jó meg rossz tapasztalatom is, könnyebb tudni, hogy mit akarok. Borås nevű városkába megyek 2 éves ikerlánykákhoz, fogorvos anyukához és arcsebész apukához. 

Sok dolgot akarok másképp csinálni. Nem fogok tervezni például, hogy hova akarok eljutni, a múltkor se jött össze, és ettől csak még összetörtebbnek éreztem magam. Annak fogok örülni, ami van. 

De persze most is kommentálni fogom ilyen formában az eseményeket, mert miért ne? Úgyhogy: give a big applause foooooor BOGCI! 

Ja és ha majd tudok annyira, svédül fogok címezni.... Majd egyszer... ;)